Again...[Block B - ZICO] 3.rész

[A történetben megjelenő dal: https://www.youtube.com/watch?v=eBDVR1QMSxY 
 Magyar dalszöveg: http://hontalan.blogger.hu/2013/01/29/james-arthur-lehetetlen-impossible  ]


Jinah szemszög:

Próbálkoztam újra és újra, azonban nem szabadultam. Most mi lesz? – futott át a rövidke kérdés az agyamon. Ekkor feltűnt a zajt okozó jószág, ami nem volt más, mint egy vaddisznó. Szerencsémre nem támadott meg így már csak az volt a problémám, hogy még is hogyan szedjem ki a lábam.

 Már hosszú ideje igyekeztem a végtagom kihúzásával, de eredményként egy szép kis seb keletkezett a vádlimon. Sóhajtva hátradőltem és úgy határoztam, kicsit pihenek. Majd a világosban talán több sikerrel járok. Már félig el is nyomott az álom, mikor mintha valaki a nevemet kiáltotta volna kétségbeesetten. Annyira fáradt voltam, hogy nem törődtem vele.

Ébredésem helye váratlan volt, hisz én este valahol az erdő sűrűében szenderedtem álomba, most pedig egy sátor belsejében találtam magam. B-bomb ült mellettem aggódva, mialatt valaki épp elhagyta a sátrat.

- Mi történt? - érdeklődtem rekedtes hangon.

- Este elcsászkáltál az erdőben, de szerencsére megtaláltunk.

- Már értem. Köszönöm, hogy visszahoztál - öleltem át kedvesen. Nem néztem volna ki Minhyukból, hogy utánam indul, de aranyos volt tőle. Az egyik táncos lány elhozta a vetélkedőhöz a térképeket, így ma már el kezdhettük az erdő felderítését. Nagyon mérges voltam amiért pont a szöszit kaptam. Látszott rajta a feszültség. Nem akart felhúzni és igyekezett vigyázni rám, de rettentő rossz csapat voltunk. Mindenre csak azt mondta, hogy döntsek én. Ezzel még nem lenne baj, ha el tudnék igazodni azon a szerencsétlen térképen. Sikeresen az utolsók lettünk, így nekünk kellett vacsorát csinálni, tüzet rakni és a győztes páros még ugráltathatott minket...csodás.

- Jinah, nyugodtan rám hagyhatod a büntetést, végül is miattam vesztettünk - magyarázta, mialatt a tűzifának való ágakat gyűjtögette.

-  Nem kell kedvesnek lenned. Attól még nem lesz semmi se jobb. Megcsináljuk amit kiszabtak ránk és élvezzük tovább a kirándulást és ennyi.

Viszonylag gyorsan végeztünk, azonban kicsit rosszul éreztem magam, hogy ilyeneket mondtam. Nem csinált most semmi rosszat a régi dolgok miatt, meg nem kéne most, ilyen ridegnek lennem vele. A tábortűz mellett megpróbálok normális lenni, és talán ha nem figyelek rá könnyebb lesz. Ez alkalommal a gitáromat is elővettem és egy dal erejéig. Egy olyan dalt kezdtem el játszani ami nagyon sokat jelent nekem. Mikor vége lett köztem és közte napokig gitározással próbáltam feledni, de az emlékek felemésztettek. Az a kritikus egy hónap, ami alatt szüntelen próbáltam túllépni Zicon, de én tényleg szerettem őt. Akkoriban rátaláltam egy angol dalra, amely olyan érzést keltett, mintha csak az én történetem mesélné el. Napokig gyakoroltam, hogy tökéletesen el tudjam játszani. Azóta a mélypont óta nem is nagyon próbálgattam azt a számot,de most éreztem, hogy ezt kell eljátszanom. Annak ellenére, hogy régen játszottam egész jól ment az első két versszak. A harmadik versszaktól viszont éreztem, hogy a szívemből éneklek és végig arra a személyre gondoltam, aki miatt teljesen magamba borultam és a dal teljesen egyezett az akkori érzéseimmel:

,,...És most, mikor mindennek vége,

Nincs semmi mondanivaló,

Elmentél és olyan könnyedén

Nyertél,

Menj előre és mondd el nekik.

Mondd el nekik, mindent, amit most tudok,

Kiabáld ki a háztetőről,

Írd fel az égre, hogy

Mindenünk, amink volt, elveszett.

Mondd el nekik, hogy boldog voltam,

És a szívem eltört,

Minden sebem kinyílt,

Mondd el nekik, hogy amit reméltem

Lehetetlen, lehetetlen,

Lehetetlen, lehetetlen lett volna.

Kiszerelmesedni nehéz,

Árulás miatt pedig még rosszabb,

Elveszett bizalom és törött szívek,

Tudom, tudom…

Gondolom, minden, amire szükséged van, ott van,

Szerelemre és szavakra épített hűség,

Üres ígéreteket fognak hordozni,

Tudom, tudom…

És most, mikor mindennek vége,

Nincs semmi mondanivaló.

És ha végeztél a megaláztatásommal,

Egyedül mehetsz, és mondd el nekik.

Mondd el nekik, mindent, amit most tudok,

Kiabáld ki a háztetőről,

Írd fel az égre, hogy

Mindenünk, amink volt, elveszett.

Mondd el nekik, hogy boldog voltam,

És a szívem eltört,

Minden sebem kinyílt,

Mondd el nekik, hogy amit reméltem

Lehetetlen, lehetetlen,

Lehetetlen, lehetetlen lett volna."

Az utolsó soroknál olyannyira elszabadultak érzéseim, hogy könnyeimet alig bírtam vissza fojtani. Lehet rossz döntés volt mégis pont ezt eljátszani, hisz a régi fájdalmas emlékek újra eszembe jutnak. A többiek mind tapsolni kezdtek és Kyung nem bírta abbahagyni a dicsérgetést. Félve, de egy pillanatra Zicora pillantottam, aki csak üveges tekintettel pásztázta a lángokat. Vajon rájött, hogy végül is a dal valamilyen szinten neki szólt? Mondjuk teljesen mindegy, semmi közünk már egymáshoz. Inkább hanyagoltam a témát és miután végeztem még a ráadás számmal, elkezdtük sütögetni a vacsorát. Jiho és én egymás mellett ülve sütögettük sorba a többiek ételét. Meg sem szólaltunk, csak hallgattuk, ahogy a többiek már szórakoznak, iszogatnak és beszélgetnek. B-bomb odajött hozzám segíteni, de éreztem a leheletén, hogy eléggé ittas. Átkarolta a derekam és a másik csapatáról kezdett el mesélni miféle baromságokat szoktak néha művelni. Élveztem a társaságát és jobb kedvre derültem. Már engem is megkínáltak és Zico kivételével mindenki kezében egy üveg, vagy pohár foglalt helyet.

- Igyá' - nyögte dülöngélve Jihonak Kyung aki már nem volt messze a teljes kidőléstől. Minhyuk egyre csak közeledni kezdett, végül lágy csókot hintett ajkaimra. Zico pedig ez mind-mind csak végignézte majd felkelt a helyéről és...~

Vajon most mi járhat Zico fejében, ezek után és mit fog erre reagálni? És B-bomb? Miért hajtott rám? Vagy csak a pia hatása?A következő részben kiderül. Köszönöm, hogy elolvastad. :)
Folytatás hamarosan!...