Hát nem így terveztem ezt a kirándulást. Próbáltam kedves lenni Jinahval, viszont nem akartam túlságosan a nyakán lógni végül pedig úgy vettem észre csak idegesítem őt.
Mikor odának mentünk láttam megcsillanni a karján tőlem kapott karkötőjét, azonban este meglepődve bámulta csuklóját. Feltehetőleg valahol elhagyta.Az első éjjel elindult valamerre én pedig tisztes távolságból követtem, ugyan is aggódtam érte, azonban egy idő után olyannyira lemaradtam, hogy nem tudtam merre ment. Halk zörejeket hallottam a messziségből és kezdtem aggódni. Jinah nevét ordítva keresgéltem tovább, de csak egy óra múlva találtam rá. Az oldalára fordulva aludt és a lába pedig beszorult. Igyekeztem kiszabadítani majd, a hátamra kapva visszaszállítottam a sátorokhoz. Bevittem a helyére, gondosan betakartam, ezt követően pedig elláttam kisebesedett lábát. Egészen reggelig mellette ücsörögtem és őriztem az álmát. Reggel Minhyuk felébredt és csodálkozva nézte, hogy mit keresek itt. Mellém ült, majd láttuk, hogy a drága ébredezni kezd és még mielőtt meglátott volna kimásztam a sátorból. Még hallottam, amikor megköszönte B-bombnak amit én tettem. A táncosok elhozták a feladatokhoz tartozó térképet.Rábíztam a dolgokat a versenyen, ennek eredményeként el is vesztettük a játékot és nekünk kellett tüzet gyújtani és vacsorát készíteni. Nem adtam fel a kedveskedést és próbáltam átvállalni a büntetést, de nem engedte. Olyan rosszul éreztem magam, ha nem cseszek el mindent régen talán még most is boldog páros lennénk. A bűntudat teljesen felemésztett és csak vele szembe ülve sütögettem a többiek ételét. Ezt követően Ő elővette akusztikus gitárját, majd rövid hangolás után egy dal gitározásába kezdett. Gyönyörű hangja a szívemig hatolt. Ahogy a szöveget figyeltem a bűntudat jobban felemésztett. Látszott rajta, hogy szívből énekel és az érzéseit is beleviszi a dalba. Mintha csak ezzel akarná még kegyelemdöfés ként tudatni mennyire elrontottam mindent. Egy ilyen értékes embert elveszteni nagy hiba.Bár visszamehetnék a múltba és megváltoztathatnám azt. Nem volt merszem a szemébe nézni. A szám végén mindenki tapsolni kezdett és megdicsérték előadását.Még egy másik számot is eljátszott ami alatt B-bomb igen csak megbámulta őt. Ez borzasztóan idegesített, de nem tehettem semmit, már nem lehet az enyém. Annyira hiányzott édes csókja, apró kezei ahogy lágyan végigsimít arcomon, gyönyörű szempárja amely mélyen engem figyel, a közelsége és az egész valója. El kéne már őt felejtenem és nekem is tovább lépni. A többiek iszogatásba kezdtek és Jinah is beszállt, persze ő nem itta le magát annyira. Engem is kínáltak viszont egyáltalán nem volt hangulatom az iváshoz. Ekkor viszont egy váratlan dolog történt ami mély sebet hagyott amúgy is fájdalommal teli szívemben. Jinah ajkait más csókolja, derekát más karolja át. Szóval ezt érezhette, mikor megcsaltam. Fájdalom, magány, mind mind szomorúvá teszi az embert. Felálltam, majd pár pillanatig könnybe lábadt szemekkel figyeltem a történteket. Mikor tekintetünk összeért megfordultam és szótlanul elhagytam a tűzrakóhelyet. Mentem amerre a lábam vitt, minél messzebb kerültem annál nagyobb bánat töltötte be szívem. Most már tényleg vége. A maradék reményem is elszállt.
A földet pásztázva egy apró ékszert találtam. Ez az amit tőlem kapott és az éjjel keresett. Felszedtem a földről és leráztam róla a földet. És most merre? Jobb ha itt maradok, hisz nem láthatnak meg így a többiek. Az egyik fának dőlve ücsörögtem és csak a karkötőt figyeltem szüntelen. Beugrottak azok a pillanatok, mikor neki adtam ezt a kis apróságot. Miért tette ezt Minhyuk? Hisz tudja jól mit érzek iránta, miért kellett őt megcsókolnia? - tettem fel magamban a kérdést. Lépteket hallottam közeledni és nem volt más mint Jinah. Fájdalmas pillantást vetettem közelgő alakjára, majd egy kérdést címeztem neki:
- Miért? ~
